Túl sok időt elpazaroltam már olyan dolgokra, amik nem jók nekem, vagy nem teljesen jók, vagy nem úgy jók.
Ezért most, vagy ezredszer nekifutok ennek a blog-dolognak.
Szóval vannak gondolataim, kinek nincsenek? (jó, azért tudnék felsorolni pár embert) Millió és egy blog van. Még több céllal. A legtöbbnek a visszaigazolás. Nekem is kicsit. De leginkább terápiás. Olyan terápia, amiben az ember végre megtalálja, hogy mi a jó neki. Nekem pedig az írás ilyen.
Egyik barátnőm mondta egyszer, hogy olyan dolgokat szeret olvasni, amik visszatükrözik az ő gondolatait, és benne felmerülő kérdéseket és egy írást olvasva az jut az eszébe, hogy "...igen, ez az, te megfogalmaztad végre, ami bennem is felmerül, csak úgy, ahogy én nem tudom. Na, a te írásaid ilyenek nekem".
Ez az én célom.
Nagy nehezen sikerült rájönnöm arra a fontos adalékra is, hogy korántsem annyira emberfelettiek a problémáim és élethelyzeteim, mint amilyennek én minden erőmmel megpróbáltam beállítani azokat. Azonban ebből a nem emberfeletti szarból jutott bőven, de persze úgy fair, ha csendben, nem megbántva ezzel a bennem szenvedő és mindent kibíró hero önérzetét hozzáteszem: legalább ennyi napfényt és csillogást is hozott jó pár pillanat.
Szó mint száz, átmentem már pár hullámhegyen és völgyön, amin nagy valószínűséggel Te is, vagy ha nem, akkor át fogsz. Ebből adódóan, megérted a nyomorom, átéled az örömöm, helyeseljünk hát együtt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.