Bár/Mese

Nyáriég-kék ruha, arany cipzár. A bárpulthoz megy. Nem vonul,  épphogy csak hullámzik.

Mit igyon?

Gin és tonic. Az most megy. Vodka-szóda. Legalább nem cukros. Vörösbor. Nagyvilági. Fehér. Intellektuell. Martini. Nem szereti.

Legalább tovább tart.

Boldog szülinapot. Mondja. Boldog szülinapot. Válaszolja. Megemeli a poharát. A pincér enyhén grimaszol. Biztos a nyelv miatt. Vagy, mert magában beszél.

A színpad felé fordul. Ötvenes nő énekel, zongora szól mellé. A terem szellős: nem sok, de nem is kevés. Az órájára néz. Tíz perccel múlt. Nem sok, de nem is kevés.

A színpadon szünetet tartanak. A zongorista eszik. A nő csak iszik. A színpadi fényben a kalória kiderül. Minden másra jó az alapozó.

Bárénekes. Vajon ezt akarta, vagy csak azzá lett?  

Lenéz a poharára. Üres. Ezek szerint, eddig tart tovább. Visszafordul a pulthoz. A kezét lendíti, a pultost keresi, de a hátán érzi, hogy már nem kell.

Majd én. Mondja.

A sajátját visszateszi a pultra, a hátán lévő kéz pedig eltávolodik: a többi testrészt segíti fel a bárszékre, majd lendül a levegőbe. A pultos készíti az egy fejbiccentésnyi szokásosat és a két ujjmozdulatnyi újabb kör martinit.

A színpadon végeztek a szünettel.

Rövidebb ideig tartott, mint gondoltam. Elsimerően néz fel, egy mosoly mögül. 

Megérkezik a martini és a szokásos.

Pedig még ennél is rövidebb lett volna, ha nem tartanak fel.

Köszönöm. Mondja. Én is. Feleli. A pultosra néz. Már nem magában beszél. Már nem is grimaszol.

A poharak koccannak. Egy traktus alatt fordulnak a zene irányába.

Egészen tehetséges színésznő volt.  

Mi történt? Kérdezi.

Az egészen történt. Az nem volt elég. A férje temetésén láttam utoljára. Akkor még tartott a büszkeség és a pénz. Tíz év alatt mindkettő elfogyott.

Nem mindenki tud bánni vele.

Melyikkel?

Egyikkel sem. Ha nincs, szerezni kell, ha van, meg kell tartani. Mindkettő nehéz terep.

Saját tapasztalat? Kérdezi.

Részben. Feleli. A mosolya enyhén keserű. Vagy ez a martini?

A színpad helyett egymást nézik.

Eszünk? Kérdezi egy idő után.

Máris? Kérdez vissza. A szemében kacérra szerkesztett fény csillan.

Ez a tekintet három másodpercnél tovább, nem bírható. A kéz újra lendül.

A szobába kérem.

***

A reggeli fények ébresztik. Nyáriég-kék-arany a föld, mellette pezsgő és poharak. Az egyik félig üres, a másik rúzzsal teli.

Felül. Az éjjeli szekrényt nézi. Rajta egy papírlap. Azt üzeni: a spontán ötletek emlékére.

Megszámolja az üzenet alatt hagyott emlékeket. Sok. Vagy kevés? Azt gondolja, rákeres, de inkább mégsem.

Legyen elég.

Boldog szülinapot. Írja az utóirat.

Pedig már akkor is tíz perccel utána volt.