Kaptam egy ajándékot. Már elég régen. Igazából sokáig nem is tudtam, hogy ajándék. Egyszer csak ott volt nálam. Nem tudtam mire vélni, honnan jött, kitől van, mire jó, de azért eltettem, hátha tudom majd használni. Szinte el is felejtkeztem róla. Teltek az évek és én nem is foglalkoztam az ajándékommal. Aztán egyszer nagyon kerestem valamit, amiről azt hittem, kell nekem. Aztán már csak valami olyan kerestem, amitől jobb lesz kicsit. Ekkor találtam meg, elrejtve, a szekrény mélyén lapulva. Előszedtem, leporolgattam és akkor jöttem rá: az időt tartom a kezemben. Csodálatos gyógyszer. Az adagolás változó, nekem elsőre nagyon sok kellett belőle. De végül hatott. Újra jobb lett, újra jól voltam.
Mivel nem volt rá szükségem, elraktam újra a szekrénybe. Évek teltek el és megint elfelejtkeztem róla, hogy van. Ekkor történt, hogy megint rossz lett. De ekkor már tudtam, hogy mi a teendő. Kinyitottam újra szekrényt leporoltam az ajándékom és elkezdtem kúraszerűen adagolni. Csodálatos gyógyszer, ha rájövünk, hogyan kell használni és hogyan hat. És van egy jó hírem: csak egyszer kell megtanulni használni, onnantól minden esetben ugyan az a recept. És még egy: mindenre jó. Néha ugyan várni kell, amíg igazán hat, De ha egyszer beüt, akkor mindent visz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.